Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település. A város közvetlen őse a kelta alapítású Aquincum, amely a római korban Alsó-Pannónia tartomány székhelye volt. A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált. A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett. 1872-ben az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették.
A mai Budapest a 19. század utolsó harmadában és a 20. században lett világvárossá. Történetében új fejezet kezdődött 1950. január 1-jén, amikor 23 környező települést hozzácsatoltak, amivel a főváros területe két és félszeresére, népessége másfélszeresére nőtt. Jelenleg Budapestet 23 kerületi önkormányzat és az egész városra kiterjedő jogkörrel rendelkező Fővárosi Önkormányzat igazgatja.
A legmagasabb nyilvántartott népesség 2 113 645 lakos volt (1989). Az 1990-es évek eleje óta viszont a népesség száma rohamosan csökken (1990–2005 között 400 000 fővel). Ennek okai részben a demográfiai csökkenés (elöregedés), részben a budapesti agglomeráció településeire való kiköltözés (szuburbanizáció).
"Budapest egyedülálló" - állítja a világ egyik legismertebb utazási könyve a Lonely Planet. S valóban. Az országban nincs még egy ilyen város, ahol ennyi látnivaló, ekkora távolságok, és ennyi érdekes program lenne.
Valóban, az ország fővárosában akár egy teljes hetet el lehet úgy tölteni, hogy az ember szitne nem is jár kétszer ugyanazon a helyen. De erre kevesen képesek, hiszen néhány épület annyira szép nappal is és éjszaka is, hogy legalább kétszer (de inkább többször) érdemes megnézni.
A város különleges hangulatát adja a Duna folyó, amely ketté szeli a fővárost, Buda, és Pest városrészre. A most már 10 budapesti híd közül természetesen a 4 belvárosi érdemel kiemelést hiszen ezek nemcsak a város közlekedéséből, de építészeti értékeiből, és látványosságából is jelentős szerepet vállalnak. A Lánchíd éjszakai fényben, háttérben a Budai-Várral pedig egyszerűen meseszerű.
A nyüzsgő várost az év minden részében látogatják a turisták, de szerencsére a sok különböző területen eloszló látványosságnak köszönhetően ritka a zavaró tömeg.