Triptipp magyarországi szállások

Keresés

Érkezés    
Távozás   



SZÁLLÁSFOGLALÓ PORTÁL - MINŐSÉGI SZÁLLÁSOK -

Duna-Tisza köze

hotelek: 5
bővebben »
Duna-Tisza köze A terület, mint azt a neve is jól behatárolja az ország két legnagyobb folyója közötti részt jelöli. Tulajdonképpen az ország közepe. Legnagyobb részét az Alföld nyugati területe teszi ki, vagyis a terep sík és sok fölművelő területet foglal magába.

Mórahalom

hotelek: 1
bővebben »
Mórahalom Az 5700 fős kisváros Szegedtől 20 km-re délnyugatra az 55-ös út mentén fekszik. A település turisztikai vonzerejét a természeti környezet, a hagyományos gazdálkodási formák, a néphagyományok adják. Turisztikailag kiemelkedő szerepet kapott a Városi Gyógyfürdő, melynek 39,5 °C-os, alkáli-hidrogén-karbonátos termálvizét mára gyógyvízzé minősítették

Colosseum Hotel ****

Colosseum Hotel 2011 áprilisától várja vendégeit szállodánk, Szegedtől 20, az M5-ös autópályától 10 km-re, Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett. 17 kétágyas és 5 háromágyas standard szoba, 32 superior és 17 deluxe kétágyas szoba áll vendégeink rendelkezésére. A családok számára 6 összenyitható standard szoba és 2 családi lakosztály található, mozgáskorlátozottak számára 2 akadálymentes szobát alakítottunk ki. Nászutas lakosztályunk és 2 elnöki lakosztályunk a legkülönlegesebb igényeket is kielégíti. A 200 fő befogadására alkalmas, 209 m2-es, szekcionálható konferencia terem, a tetőterasz, a 3 különálló részre választható, Télikerttel kiegészülő étterem, a Szivarszoba, és különleges élményeket kínáló wellness részleg nyújtanak teljes körű szolgáltatást. Mindehhez az étterem, a salátabár, a koktélbár és a grillterasz a különleges ízek sokaságát kínálja. A szálloda négycsillagos besorolása, számos különleges vendéglátó és wellness szolgáltatása és jól képzett személyzete csoportok és egyéni vendégeink számára is kellemes és tartalmas időtöltést biztosítanak. Gépkocsiját saját parkolónkban helyezheti el, ahol buszok parkolására is lehetőség van. Honlapunkon folyamatos tájékoztatást nyújtunk kedvezményes akcióinkkal kapcsolatban, ezért érdemes többször felkeresni. Mórahalom és környéke, valamint a 20 km-re található Szeged számos programot, kulturális és sportélményt kínál. A gyermekek szórakozását játszószoba, gyermekpancsoló és animáció biztosítja. Szállodánkban gyermekbarát eszközök is rendelkezésre állnak. (pl.: kiságy, etetőszék, stb.). A Szent Erzsébet Gyógyfürdő külön Gyermekvilággal várja a legkisebbeket.
Foglalás Értékelések - Vélemények

Wellness Hotel

Szobáink kialakításánál minden korosztály, valamint a szabadidős, gyógy- és a rendezvényturizmus igényeit is figyelembe vettük. 6 szobatípusunk, valamint egybenyitható és mozgáskorlátozottak számára kialakított szobáink között mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Kényelmes és elegáns, kikapcsolódáshoz az egész család részére ideális szálloda. 310m2-es wellness részlegünkben élménymedence, vízforgatásos koktélmedence, gyermekpancsoló, jakuzzi, finn és infra-szauna, sókamra, gőzkabin, élményzuhanyok, hideg és melegvizes Kneipp medence kényezteti vendégeinket. Fittness termünk evezőpaddal, futópaddal, szobakerékpárral és egyéb eszközökkel felszerelt. Kezelőhelyiségeinkben fodrász, kozmetikus és masszőr áll rendelkezésükre, hogy még kellemesebbé tegyék a nálunk eltöltött időt.

Vendégeink közvetlen átjárással, térítésmentesen vehetik igénybe a Szent Erzsébet Gyógyfürdő medencéit, Szauna világát és Gyermekfürdőjét is.

Éttermünk számos helyi specialitást és finom homoki borokat is ajánl vendégeinknek. Salátabárunk, koktélbárunk kellemes, kulturált helyszíne lehet egy napközbeni gyors étkezésnek vagy egy ital elfogyasztásának. A grillterasz szezonálisan kínál a Szent Erzsébet Gyógyfürdő és a Colosseum Hotel vendégeinek szabadtéren készülő meleg ételeket és italokat.

Mórahalom és környéke mindezek mellett sportolási lehetőségek széles választékát biztosítja.

Konferencia Hotel

A Colosseum Hotel elegáns és minden igényt kielégítő helyszínt biztosít konferenciák, üzleti megbeszélések, előadások, családi rendezvények és esküvők megtartására. A professzionális kiszolgálás, modern technikai háttér, étel- és ital kínálatunk sokszínűsége és wellness, spa részlegünk biztosítja rendezvényeink sikerét.

220 fő befogadására alkalmas, szekcionálható konferencia termünk, tetőteraszunk, és a 207 m2 -es 3 különálló részre osztható éttermünk, a Télikertünk, Szivarszobánk, és különleges élményeket kínáló wellness részlegünk nyújtanak teljes körű szolgáltatást. Mindehhez az étterem, a salátabár, a koktélbár és a grillterasz a lenyűgöző ízek sokaságát kínálja.























Standard kétágyas szoba :: Kétágyas szoba

Standard szobák a wellness szálloda minden emeletén találhatók. Átlagosan 20 nm-es franciaablakos szobák, fürdőkáddal és bidével. A standard szobákban 2 vagy három, különálló ágyat helyeztünk el. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A kádas fürdőszobákban pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 99 € -tól | Foglalás

Standard háromágyas szoba :: Háromágyas szoba

Standard szobák a wellness szálloda minden emeletén találhatók. Átlagosan 20 nm-es franciaablakos szobák, fürdőkáddal és bidével. A standard szobákban 2 vagy három, különálló ágyat helyeztünk el. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A kádas fürdőszobákban pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 128 € -tól | Foglalás

Superior kétágyas szoba :: Superior Szoba

Superior szobák a wellness szálloda minden emeletén találhatók, mindegyik franciaágyas. Átlagosan 21 nm-es erkélyes szobák, dívánnyal, fotelekkel és dohányzóasztallal felszereltek. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A zuhanyzós fürdőszobában pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 107 € -tól | Foglalás

Deluxe kétágyas szoba :: Deluxe szoba

Deluxe szobák a wellness hotel minden emeletén találhatók, mindegyik franciaágyas. Átlagosan 28 nm erkélyes szobák a komfortos ágyon kívül, különleges bútorokkal, két dívánnyal, fotelekkel és dohányzóasztallal felszereltek. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A zuhanyzós fürdőszobában pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 119 € -tól | Foglalás

Családi lakosztály :: Lakosztály

Szállodánk két családi lakosztálya a földszinten, a recepcióhoz, a gyerekjátszóhoz és a wellness részleghez közel helyezkedik el. A két szoba egybenyitva, egy bejárattal, 15 nm terasszal kényelmes és biztonságos elhelyezést nyújt a gyermekekkel érkezők részére. Az egyik szobában dupla kétszemélyes, a másikban pedig kettő egyszemélyes ágyat helyeztünk el. A 38 nm-en elterülő lakosztály felszerelt szobaszéffel, a legmodernebb LED TV-vel, Wifi-vel, minibárral, a fürdőszobában zuhanyzófülke és sarokkád is van. Pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 169 € -tól | Foglalás

Elnöki lakosztály :: Lakosztály

Az elnöki lakosztályok a wellness szálloda harmadik emeletén találhatók. A látványos, exkluzív bútorokkal berendezett nappali, kanapéval, fotelekkel, berendezett. A fürdőszobában fürdőkád és infra szauna ad lehetőséget a spa szolgáltatások privát élvezetéhez. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A fürdőszobában pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 179 € -tól | Foglalás

Nászutas lakosztály :: Lakosztály

Ilyen lenyűgöző lakosztállyal álmainkban vagy ábrándjainkban találkozhatunk. Ez azonban a Colosseum Hotelben nem elérhetetlen. A wellness szálloda második emeletén található a pazar berendezéssel betöltött nappali és a különálló hálószoba. A hálóban kör alakú franciaágy és a fürdőben luxus kör alakú pezsgőfürdőkád és külön szauna rendszer teszi lehetővé a wellness szolgáltatások intim élvezetét. Vendégeink kényelmét még kiegészíti szobaszéf, a legmodernebb digitális TV, Wifi, minibár. A fürdőszobában pipereszerek, hajszárító és fürdőköpeny bekészítés várja vendégeinket.
Ár: 179 € -tól | Foglalás


alap szolgáltatások

Légkondicionáló
Parkolás
Internet
Medence
Szauna
Étterem
Üdülési csekk elfogadás
Konferencia terem
Fitness
Szoba szervíz
24 órás portaszolgálat
WiFi
Gyermekmegőrzés
Mosoda
Drink Bár
Csomagmegőrzés
Nemdohányzó
Lift
Jacuzzi

extra szolgáltatások

Wellness
SPA
Konferencia
Gyógyvíz

szobai szolgáltatások

Légkondicionált
Széf
WiFI
Televízió
Telefon
Minibár
Hajszárító
Fürdőszoba
Zuhany
Kád
Masszázs kád
Fürdőköppeny
Íróasztal
Internet

kapcsolódó szolgáltatások

egyéb szolgáltatások


TÉLI PIHENÉS :: 27800 HUF / Fő

2012.01.01. - 2012.02.29.
Pihenje ki atéli napok fáradalmait a Colosseum Hotelben!

HÉTKÖZNAPI WELLNESS CSOMAG „5 éj” (tél-tavasz) :: 54500 HUF / Fő

2012.01.01. - 2012.05.31.
Töltsön feledhetetlen hétköznapokat a Colosseum Hotelben és élvezze az Ön által választott masszázs kényeztetését!

Hétköznapi csomag "2éj" :: 25800 HUF / Fő

2012.01.10. - 2012.05.31.
Töltsön feledhetetlen hétköznapokat A Colosseum Hotelben, Mórahalmon!

Senior csomag :: 23800 HUF / Fő

2012.01.10. - 2012.06.15.
A Colosseum Hotelben MÁR 55 éves kortól kedvezményesen üdülhet!

Nászutas csomag "2éj" :: 41900 HUF / Fő

2012.01.01. - 2012.12.20.
Töltse mézesheteit wellness kényeztetéssel a Colosseum Hotelben, Mórahalmon!

Jó lett a bizonyítványom! :: 29800 HUF / Fő

2012.01.20. - 2012.02.29.
Lepje meg gyermekét a jó bizonyítványáért egy wellness hétvégével a Colosseum Hotelben! „Hozd magaddal a bizonyítványodat, mert nálunk az ötösök palacsintát érnek!” Továbbá a jó bizonyítványért kedvezményekkel szeretnénk kedveskedni, 10 éves korig TÉRÍTÉSMENTESEN biztosítjuk a szállást és a félpanziós ellátást a gyerekeknek!

MÁRCIUS 15. :: 53700 HUF / Fő

2012.03.15. - 2012.03.18.
Töltse nemzeti ünnepünket wellness kikapcsolódással egybekötve a Colosseum Hotelben, ahol péntek este a fergeteges hangulatról Lajsz András gondoskodik!

Születésnapi húsvét :: 56700 HUF / Fő

2012.04.06. - 2012.04.09.
Töltse nálunk a húsvétot és ünnepelje velünk a Colosseum Hotel egyéves születésnapját április 8-án! Fergeteges születésnapi és húsvéti programokkal várjuk vendégeinket!

TAVASZI FELTÖLTŐDÉS :: 27800 HUF / Fő

2012.03.01. - 2012.05.31.
Töltődjön fel a tavaszra a Colosseum Hotelben!

 

 
 
 
 
 

Kövessen minket:

HOTELFOGLALÁS KÖNNYEN, GYORSAN:
A Triptipp.hu segít megtalálni a helyet
ahova vágysz!

Négycsillagos hotel a nyüzsgő Budapest
közepén? Nyugodt vízparti szállás
a Balaton partján? Teljes kikapcsolódás
egy wellness hotel fürdőjében?
Egy vendégfogadó túrázáshoz?
Életközeli falusi turizmust kínáló
szállás biokertészettel? Történelmi hangulatú
kastélyszállók?

A Triptipp.hu online szállásfoglaló rendszer
célja, hogy Magyarország határain belül,
bárhova és bármilyen szállás az,
amire vágysz, könnyen és gyorsan megtaláld
segítségünkkel.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK TELJESKÖRŰEN

A honlapon válogatott hazai szálláshely
választékot szeretnénk bemutatni, legyen
az akár előkelő hotel, gyermekbarát
szálloda, családias panzió, wellness-,
spa szálloda, vagy vidéki magánszállás.

Mindazt az információt elérhetővé
kívánjuk tenni, mely segíti egy nyaralás,
hétvégi kikapcsolódás, vagy éppen
konferencia helyszínek megtalálását.

FOLYAMATOS SZÁLLÁS AKCIÓK

Akciós szállások, szállás csomag
ajánlatok között válogathat.
Akciós belföldi szilveszteri
szállás ajánlatok

SZÁLLÁSFOGLALÁS EGY KATTINTÁSRA

Ha megvan a keresett szálláshely, honlapunkon néhány mozdulat lesz csak a szállásfoglalás, hotelfoglalás.

UTAZÁS, NYARALÁS, TERVEZÉS, ELŐKÉSZÍTÉS

Minden olyan információt egyszerűen áttekinthető formában meg fogsz találni honlapunkon, mely segíti a gondtalan nyaralás előkészítését.

ORSZÁGOS PROGRAMAJÁNLÓ

Amennyiben utazásod valamilyen érdeklődési kör, vagy konkrét program határozza meg, arra is lehetőséged lesz, hogy az országos programajánlóból válaszd ki az igényeidnek leginkább megfelelőt.

 
 
 
 
Honlapkészítés:Triptripp Kft.