Hazánk egyik legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb formákat megjelenítő hegysége a Bakony, 110 km hosszan húzódik a Tapolcai ároktól a Vértes lábáig. Az itt található erdőségek zöld szigetként őrzik a természet érintetlenségét az Észak-Dunántúl közepén.
Több, mint 800 éves település fennállása óta virágzó mezôvárosként, járási székhelyként, nagyközségként, majd 1984 óta városként mûködik. A térség gazdasági és szellemi központjaként vonzáskörzete 28.000 polgárának kulturális, oktatási, kereskedelmi, szolgáltatási, egészségügyi és államigazgatási feladatait látja el. Környéke a Bakony-hegység egyik legszebb, turisztikai szempontból is vonzó tája, ahol a fô érték a csend, a jó levegô és a gyönyörû természeti környezet. A Bakony legszebb részén, a Cuha völgyén áthaladó, Gyôr-Zirc-Veszprémet összekötô vasútvonal jó szolgálatot tesz a kirándulni vágyóknak. A túrázók a „0 km-es bakancstól” a kék-piros-sárga-zöld jelzéseket követve a Magas-Bakony legszebb pontjaira juthatnak el.
A Szesztra legmagasabb pontjáról a csodálatos panoráma központjában látható Zirc város sajátos elhelyezkedése, a változatos domborzati viszonyokhoz ma már egyre inkább illeszkedő lakóházak, közintézmények épületeinek együttes hatása. Feltűnően megragadó látvány a tengerszint felett pontosan 400 m magasan épített Ciszterci Apátság épületegyüttese.
A Pintér-hegy keleti oldalában bezárt kőfejtőben látható a mintegy 5 m magas kőzet metszet összetétele. Itt is találhatók olyan pontok, ahonnan Zirc keleti irányú panorámája látható, amelyben a ciszterci barokk templom és monostor által betöltött tér dominál, mögötte az Arborétum évszakonként változó zöld, sárga, barna színek ezernyi változatának koszorújával. A Pintér-hegy nevében hordozza azt a pintér-kádár mesterséget, u.i. a szóban forgó területen van az az összefüggő tölgyfaerdő, amelynek kivágható egyedeiből a boros hordók készültek.
Az Arborétum világszinten jegyzett fáskert-gyűjtemény. Nem az Ős-Bakony része, hanem előrelátó emberek alkotása. A 20 ha-os Arborétumot a Ciszterci Apátság alapította a Bakony fafajtáinak, lágyszárú növényeknek a megmentésére. Az Arborétum a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében van. Magyarország legmagasabban fekvő élőfagyűjteménye.
A város évente számos rendezvénynek ad otthont, melyek a tradíció, a rendezvény látogatottsága miatt külön is kiemelést érdemelnek a következők: "A ZIRCI BULI"- a család és barátság fesztiválja (Minden év július első hétvégéje) 1991 óta a Magas-Bakony egyik legvonzóbb nonprofit, kulturális, idegenforgalmi zenés nagyrendezvénye, gyönyörű természeti környezetben, a Zirc melletti Háromhegyen. Bakonyi Betyárnapok (Minden év augusztus első hétvégéje) Ingyenes szabadtéri rendezvény várja a városban élőket és az érdeklődőket. A vadételfőző fesztivál ínycsiklandozó illataival csábít, a csapatok bemutathatják, hogyan készülnek az igazi vadételek.